Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Lengyelország Külügyminisztériuma pályázatot hirdetnek nem-kormányzati szervezetek számára. A Magyar–Lengyel Nem-kormányzati Együttműködési Program célja egymás alaposabb megismerése, a két ország civil társadalmi együttműködésének erősítése.

A pályázatot a csatolt jelentkezési lap kitöltésével, magyar és lengyel nyelveken (mindkét nyelven) vagy angol nyelven kérjük benyújtani. A jelentkezéseket kérjük a info@hunginst.pl e-mail címre elektronikusan megküldeni, a projektfelelős elérhetőségeinek (név, e-mail cím, telefonszám) megadásával. A részletes pályázati feltéteket a csatolt szabályzat tartalmazza.

Pályázatot nyújthatnak be nem-kormányzati szervezetek, egyházi intézmények, iskolák, egyetemek és természetes személyek. Az egyes kezdeményezések mindkét országból jelentkező pályázó partnerek részvételével jöhetnek létre. A megvalósítani tervezett projektben minimum egy magyar és minimum egy lengyel partnernek kell részt venni. Nem vehetnek részt a pályázatban politikai pártok és azokhoz köthető ifjúsági szervezetek, illetve szakszervezetek, továbbá gazdasági tevékenység támogatására nem lehet támogatást kérni.

A résztvevők egy pályázatot csak egy országban nyújthatnak be. A pályázatok a benyújtás helyétől függetlenül mindkét országban megvalósíthatóak.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. március 25. (hétfő, a nap végéig)

A nyertes pályázatokról a grémium döntést hoz. Az eredményeket Magyarország varsói nagykövetsége honlapján (https://varso.mfa.gov.hu/hun) legkésőbb 2024. április 17-ig közzétesszük, a nyertes pályázókat e-mailben értesítjük a döntésről. A nyertes programokat 2024. november 18-ig meg kell valósítani.

A támogatott projektek között 2024. évben összesen 30000 EUR keretösszeg kerül felosztásra. A Bizottságok a benyújtott pályázatok számára vissza nem térítendő pénzügyi támogatást biztosítanak. Egy benyújtott pályázat részére 1000 – 5000 EUR biztosítható. A jelentkezőknek saját forrásból önrészt kell vállalniuk, ami a pályázat teljes költségvetésének minimum 10 százaléka.

Részletek:
Szabályzat

Jelentkezési lap

Memorandum of Understanding

LOGO